Betűméret
Érdekességek Művészetek Omár Khájjám

Omár Khájjám

omar khayyamOmár Kháyyámot, a Sátorverőt, a középkori perzsa csillagászköltőt, akinek versei az iráni felföldön itt-ott már ezer éve oly bensőségesen siratták és ünnepelték az élet múló örömeit, egy ír eredetű angol író, Edward Fitzgerald ismertette meg Európával a múlt század második felében. A szeldsuk szultánoknak, Alp Arszlánnak, Maliksáhnak és Szendsernek a poétája csakhamar meghódította Nyugatot s főleg az angolszász világot. Négysoros verseiben, a rubáiokban, saját problémáira és vívódásaira ismert a modern kultúrember.

Fitzgerald igen jómódú úr, bohém mértékkel mérve egyenesen gazdag ember volt, igazi életművész. 1809-ben született; gyermekkorát Franciaországban töltötte, majd visszakerült hazájába. A cambridgei Trinity College-ben végzett, Thackeray-nak és Tennyson-nak, a legjobb victorianus íróknak és költőknek volt a barátja. Ahogy túljutott az egyetemen, nem érdekelte többé a városi élet: suffolki birtokán kertészkedett, szép jachtján a parti vízeket járta, otthoni villájában pedig műfordításait, régi spanyol verses drámák angolnyelvű szövegét csiszolta remekművekké. Ezenkívül képeket és műkincseket gyűjtőtt s élénk levelezésben állt korának nagy költőivel, Tennyson mellett Swinburne-nel, Dante Gabriel Rossetti-vel, akik elég sűrűn meglátogatták. Az ötvenes években mindjobban érdeklődni kezdett az arab és a perzsa irodalom iránt. Egyik barátja az oxfordi Cowell professzor, felhívta figyelmét egy többszázéves finom, keleti kéziratra, melyet a Bodleiana-könyvtárban talált és Fitzgerald e kézirat - Omár Kháyyám versei - kedvéért megtanult úgy-ahogy perzsául, s barátja segítségével lefordította, majd hosszú évek türelmes munkájával versbe foglalta a kéziratos kis költeményeket. Kiadót nem talált rájuk, ezért saját költségén adta ki a könyveket, még pedig először titokban, névtelenül. A kis kötet a kiadó-antikvárius raktárában penészedett, eleinte fillérekért is eladhatatlannak bizonyult, s éppúgy nem keltett semmi feltűnést, ahogyan az Omár-versek csaknem egyidejű német és francia fordításai sem hatottak különösebben. Rossettiék azonban csakhamar felfedezték a névtelen fordítást, ráirányították a figyelmet, s a keleti költő verskötete - angol szövegben - pár évtized alatt a biblia után a világ legtöbbször kiadott könyve lett. Nagy, gazdagon illusztrált albumok és körömujjnyi miniatür-kiadások váltogatták egymást; szakértők és nagyközönség elfogadták Swinburne véleményét, aki azt írta erről a "nagy költemény"-ről, hogy "nem ismerek semmit sem, ami erőben, pátoszban és szépségben hasonlítható volna hozzá, kivéve talán a Prédikátort"; s az angol Omár máig már több mint háromszáz kiadást megért. Fitzgerald az élete folyamán négy, egymástól kissé különböző szövegű és terjedelmű változatban készítette el fordítását; nehéz eldönteni, hogy melyik variáns a szebb. Talán az első és a negyedik. Fordításának páratlan sikere azonban nem érdekelte: továbbra is visszahúzódva élt vidéki magányában s csak könyvtárával és képgyűjteményével törődött. 1883-ban halt meg. Mindenesetre az ő érdeme, hogy az arab-perzsa kultúrának ezt a zseniális költőjét, akinek addig csak matematikus híréről hallottak valamit Európa tudósai, a világirodalom tudatába emelte. Művét, mintha csak eredeti alkotás volna, az angol líra egyik remekeként teljes egészében közli az Oxfordi Antológia.

S ki az a régi mohamedán költő, akinek nevét Keleten oly tündöklővé tette Allah s akit nyolcszáz esztendőnyi késéssel hirtelen úgy utolért a világhír?

omar khayyam 2A teljes neve Ghijaszu-d-din Abu-l-Fath Omár ibn Ibrahim al-Kháyyám. A "Kháyyám" szó Sátorcsinálót jelent; a költőnek az apja , vagy az ősei alighanem sátorkészítésből éltek. Maga Omár Nisapurban (Naishapus-ban), vagy e nevezetes város környékén született, Khorasszánban, Perzsia északkeleti tartományában, 1025 és 1050 között. Kitűnő iskolákat kellett végeznie; a theológia, a Korán-exegézis, a perzsa és arab nyelv és irodalom, a filozófia, a természettudomány s mindenekfölött a matematika és költészet érdekelte. H e k i m -i, vagyis doktori címet szerzett, imám volt és nagyurak fogadták barátságukba. Fitzgerald idejében a nemzetközi kutatás még nem tárta fel az életét, úgyhogy a múlt század harmadik negyedéig inkább csak anekdótákat tudtak róla. Majdnem minden régebbi irodalomtörténet elmondja, hogy Omár fiatal korában szövetséget kötött két iskolatársával, Nizamu-l-Mulk-kal és Hasszán-ibn-Szabbáh-val: megfogadták, hogy amelyikük az életben elsőnek boldogul, az tűzzel-vassal segíteni fogja másik két barátját. Az achemenidák, szeleukidák és szasszanidák egykori Perzsiája, Ahuramazda, Ahrimán és Zoroaszter fölött ekkor már négy évszázad óta Mohamed és az arabok, körülbelül 1000 óta pedig a turk-szeldsuk szultánok uralkodtak. A három ifjú közül először Nizámu-l-Mulk boldogult; Alp arszlán (1063-1072), majd Maliksáh (1072-1092) szultánnak mindenható minisztere és nagyvezíre lett. A legenda szerint felkeresték volt diáktársai. Hasszán a vérszerződésre hivatkozva miniszteri állást kért és kapott tőle; ez az a Hasszán, aki később, a polgárháborúk idején, mint a Hegyek Véne, a rettegett asszasszin-szekta és állam élén állt. A Sátorverő szerényebb volt, ő csak valami évjáradékot kért, hogy mint költő és tudós zavartalanul dolgozhasson. A nagyvezír 1200 arany mithkál évi fizetést utalt ki neki a naisápuri kincstárból. Ezt a legendát csak a tizennegyedik században találták ki; de tény, hogy a költő-matematikus csakugyan bekerült a királyi udvarba s tudásával olyan tekintélyt szerzett magának, hogy nem egy sah és fejedelem "maga mellé ültette a trónra" és mint barátjával érintkezett vele. A tudománykedvelő Nizámu-l-Mulk több főiskolát alapított, Bagdadban pedig egyetemet, s Omárt a nisapuri főiskola tanárává s az ottani obszervatórium vezetőjévé nevezte ki.

Maliksáh szultán és a baráti nagyvezír országlása idején Omár tekintélye egyre emelkedett. A szultán, aki a mohamedán fegyvereket győzelmesen elvitte egész Kínáig, 1074-ben tudós bizottságot hívott össze a naptár-reform elkészítésére, minthogy az akkori arab naptár már csaknem négy hónappal előbbre járt, mint a Julianus-féle; a bizottságnak, amely öt évig és kitűnő tudományos eredménnyel dolgozott az időszámítás megjavításán, Omár is tagja és talán elnöke volt. Az udvarnál mint költőt és mint Korán-magyarázót is rendkívül becsülték, de egyébként olyasféle szerepet játszhatott, mint későbbi európai kollégája, Kepler, Prágában: a kitűnő asztronómusnak csillagjósként is működnie kellett, noha persze nem hitt az égi babonákban. A politikától tartózkodott; verseiben - ami Keleten különösen nagy ritkaság - sohasem hízelgett pártfogóinak. Őszinteségével, felvilágosult, modern, sokszor gúnyos szellemével sok ellenséget szerzett magának, különösen az ortodox papok, a bigottok, a képmutatók, és az Izlám misztikusai, a szúfik között. Végeredményben azonban mintegy tizennyolc éven át kitűnő dolga volt: csillagászat, algebra, szerelem, vadászat, vidám társasélet, filozófia és költészet töltötte be az életét.

1092-ben aztán súlyos fordulat támadt. Maliksáh szultán harmincnyolc éves korában meghalt s a polgárháborúk évtizedekre feldúlták a jogrendet, elsorvasztották az arisztoteleszi-újplatonikus-arab szellemi életet, aláásták és kis államokra tördelték a hatalmas szeldsuk birodalmat - ekkor állt Hasszán a gyilkos "asszasszinok" élére! - úgyhogy mikor végre Khorasszán kormányzója, az energikus Szandsár került a trónra, már az ő kitűnő tehetsége és hosszú uralkodása is csak késleltetni tudta a bukást. Az induló kereszteshadjáratok megingatták s a mongolok későbbi rettenetes hódításai összezúzták a szeldsuk szultánságot: Perzsia és a Közel-Keleti-Hulagu-nak Dsingisz kán unokájának és az Il-kánoknak az uralma alá került. E roppant változás legelső megrázkódtatásai Omárt is sújtották. A nisápuri főiskolának egy ideig talán még tanára maradt, de az udvari csillagászi állás megszűnt és a szabadszellemű költőt egyenesen üldözni kezdték az ortodoxok. Mindamellett ebben az időben is dolgozott, egykorú feljegyzések szerint ekkor írta könyvét az indiai négyzet- és köbgyökvonási módszer kritikájáról, egész sorát filozófiai, vegytani és metafizikai értekezéseinek, tudománynépszerűsítő kompendiumainak, s ekkor fejezte be az Algebráját, melynek előszavában az igazán szellemi ember felsőbbséges és tehetetlen fájdalmával bélyegezte meg a kora züllött közállapotait, a tudományos sarlatánságot és a vakbuzgóságot.

Házaséletéről és szerelmeiről nem tudunk közelebbit; egy leánya mindenesetre volt.

Omár meglehetős szegénységben, némelyek szerint nyomorban halt meg, 1123-ban, Avicenna Metafizikájának olvasása közben. Barátja és tanítványa, Nizámi-i-Arusi, tizenkét évvel később, látta mesterének sírját a nisapuri Hira-temetőben: egy kertfal tövében domborodott és - ahogy Omár jósolta - teljesen elborította a körte- és őszibarackfák sziromzápora. - Sírva fakadtam - írta feljegyzéseiben a tanítvány - mert soha sehol nem láttam embert, akinek szelleme fogható lett volna az övéhez.

Omár Kháyyám arabul és az úgynevezett újperzsa nyelven írta verseit. Hosszabb költeményei elvesztek. Több tudományos művén kívül - melyek közül az Algebrát 1851-ben Wöpke Párisban kiadta - csak legnépszerűbb verseit, a négysoros rubái-okat - többes száma: Rubáiyát - őrizte meg a barátok emlékezete, illetve a sok egymásról másolt, rendetlen és megbízhatatlan keleti kézirat. A rubái négysoros verset, lírai epigrammafélét jelent és már nagyon népszerű volt a perzsa költészetben; Omár után még népszerűbb lett: mindenki utánozta, másolta őket, összekeverte más költők hasonló verseivel, úgyhogy a kéziratok egyre szaporodtak és nőttek a költő halála után is, szaporodtak és nőttek hosszú évszázadokon át. Végül már ezerkétszáz, sőt egy adat szerint ötezer rubáit tulajdonítottak Omárnak. Az utolsó félévszázadban egyik izgalmas feladata volt a modern európai irodalomtudománynak az Omár Kháyyám-probléma földerítése: Az arabok és perzsák helyett Páristól Moszkváig, Londontól és Berlintől Kalkuttáig európai tudósok sora próbálta bonyolult és ötletes módszerekkel megállapítani a különféle litografált kéziratokból, hogy mi eredeti az Omár versekben, sőt azt is, hogy mi lehetett a csillagász-költő igazi világnézete. A legnagyobb nevek a modern Omár-kutatásban: a dr. Artur Christensen koppenhágai egyetemi tanáré és a Friedrich Rosené, a volt német birodalmi külügyminiszteré. Hazánkban dr. Csillik Bertalan az Omár-kérdés kitűnő tudományos szakértője, aki tíz évvel ezelőtt a párisi Bibliotheque National kincsei közül kilenc perzsa kéziratot is kiadott, litografálva, Szegeden.

Bennünket azonban nem a probléma, hanem elsősorban a költő érdekel, az, akit Fitzgerald a XI. századi Irán messzeségéből kilencven évvel ezelőtt oly sikeresen átemelt Európába. A költő érdekel, akinek versei az életörömöt hirdetik, és pedig az életörömöt - a szomorúság jogán! Mint Horatius, - Omár is arra int, hogy éljük az időt, élvezzük ki a mát, a tavaszt, a fiatalságot, az egyszeri életet. Százegy verse százegyszer ismétli ugyanazt: igyál és örülj, mert a sors, melynek játékbábja vagy, hamarosan kiüt és visszatesz dobozodba a sakktábláról. A hedonizmus édes és keserű variációinak minden gazdagsága tüzel ezekben az élesen, tisztán, energikusan megfogalmazott strófákban s minden vitán és filozófián túl többnyire a halál vigasztalansága didergi körül a gyönyört ünneplő intellektust. A két régi hedonista klasszikus, az impresszionista és könnyed Anakreon és az aranyközéputas-bölcs Horatius mellett sokszor szélsőségesen és komoran ragyog ez a sötét probléma-poézis. Ahogyan a perzsákat Ázsia franciáinak, úgy Omárt a perzsa Voltaire-nek is nevezték már; de speciálisan költői tehetség a nagy francia szkeptikusban századrészannyi sincs, mint ebben a keleti filozófusban. Néha ígér ugyan megnyugvást a megsemmisülés, illetve az örök átalakulás pantheisztikus reménye, de tulajdonképpen nagyon boldogtalan ember, aki azért keresi a mámort, hogy feledni tudjon. Legnagyobb mélységeit akkor mutatja ez a tulajdonképpen szerénységre intő költői életbölcsesség, amikor fellázad a Végzet ellen, a Misztikus Titkok és Elrendelések ellen Allah ellen, s mi, európaiak, ilyenkor nem igen tudjuk eldönteni, hogy pantheista szúfi-e Omár vagy pedig ellensége a szufizmusnak, materialista-e vagy pedig parodizálja a materializmust. Azonban, hálistennek, nem fontos, hogy elmélyedjünk az izlám misztika bölcseleti árnyalataiba és a Bor allegorikus értelmezéseibe: számunkra így is tökéletesen érthetőek azok az örök-emberi örömök és fájdalmak, töprengések és vigasztalások, azok az üzenetek, amelyeket a Kaukázus, a Kaspi-tó és a Perzsa-öböl tájáról oly elegánsan és annyi erővel zendít felénk a Sátorverő éneke.

Ami a fordítási illeti, Erődi Béla a Nicolas-féle francia szöveg alapján már hetven esztendeje magyar versbe szedett egy csokor rubáit; a Fitzgerald-féle változatot aztán én fordítottam 1919-20-ban: ez volt az első munkám, amely könyvalakban megjelent. Mint ismeretes, az angol fordító közelebb hozta Omárt az európai izléshez, s talán ez az egyik magyarázata annak, hogy valamennyi Omár-fordítás közül az ő változata ragadta meg a világközönség érdeklődését. Fitzgerald megkomponálta, kikerekítette a művét, és bizonyos fejlődésbe fűzte a rubáiokat. Mint egy levelében írta, munkája "az ébredéssel kezdődik, józanul és szemlélődően, aztán a költő töprengeni és iddogálni kezd, indulatba jön, fájó káromlással fordul a Sors ellen,, majd estére csöndes melancholiává józanodik a keserűsége." Hogy munkája részben fordítás, részben pedig szabad utánköltés volt az eredeti szellemében, sőt, hogy Fitzgerald maga is írt egy-két rubáit, azt már régen tisztázták. Az angol költő műve és munkamódszere vezette a magyar fordítót, amikor 1920-ban először adta ki a munkáját. A Táltos kiadásában megjelent magyar fordítás - a mostaninak első változata - szintén új variáns volt tehát az Omár-irodalomban, hiszen perzsa szöveg alapján készült francia és német fordításoknak s az akkor tizenkilencéves magyar költőnek egyes képei is belekerültek. Furcsa ez a rubái-költészet és ragályos: aki foglalkozik velük, maga is összeállít egy-két rubáit és akarva-nem-akarva keverni kezdi a verseket, motívumokat. Ezért később, 1930-ban, átdolgoztam ezeket a négysoros költeményeket, mintegy huszonöt rubái kicserélésével lényegesen új színt adva a műnek s az egészet jobban hozzásimítva a Fitzgerald szövegéhez; ez a második magyar variáns azonban csak néhány példányban mint magánnyomtatvány jelent meg a gyomai Kner-cégnél s így a nagyközönség előtt úgyszólván ismeretlen. Most ősszel aztán végleg megreformáltam Omár-fordításomat, kihagyva belőle minden "idegen" anyagot és teljesen követve az angol szöveget: utóvégre a mi számunkra a Fitzgerald Omárja az "eredeti". Fitzgerald négyféle variánsát sokszor közös kötetben is kiadták; remélem, rövidesen és is nyilvánosságra hozhatom egy kötetben a magyar fordítás három változatát.

E végleges szöveg kiadásakor kegyelettel gondolok Király György barátomra, az elhúnyt kitűnő esztétára, aki huszonnégy évvel ezelőtt először vetette fel a Rubáiyát modern magyar fordításának eszméjét.

Budapest, 1943 november 16.

Szabó Lőrinc

...

LXI.
Kígyónak szidod, bár Ég gyermeke
a kacskaringós Szöllővenyige?
Ha Áldás, vegyük hasznát; nem igaz?
S ha Átok - hát Ki ültette ide?

LXII.
Tagadjam az Életet, a Gyönyört,
úgy számolva, hogy ha elnyel a Föld,
Istenibb Bor reménye tölti majd
Kupámat, mely a Porban összetört?

LXIII.
Óh, szörny Pokol és Édeni Túlvilág!
De hát az biztos: itt lent nincs tovább.
Egy biztos, és minden más hazudik:
ha nyilt, örökre elnyilt a virág!

LXIV.
Furcsa - ugye? - hogy a sok Miriád,
aki átlépte az Éj Kapuját,
nem küld Hirnököt, s mind saját magunk
tudjuk csak meg, milyen ott a Világ.

LXV.
A Hivők és Bölcsek - elődeink -
lángoló látomása mese mind:
álmuk megtörve mesélgettek a
társaiknak, s elaludtak megint.

LXVI.
"Szállj, Lelkem," mondtam, "Eget ostromolj,
s hozz hirt a Mindenség titkairól!"
Lelkem nemsoká megjött s így felelt:
"Én magam vagyok az Ég s a Pokol."

LXVII.
Az Ég csak az Elért Vágy álma, és
egy Égő Lélek Árnya az egész
Pokol. az Éjben, amelybe - alig
kelt ki belőle - minden visszavész.

LXVIII.
Mert Fönt, Lent, Kint s Bent csak azt látni, hogy
minden mint bűvös Árnyszinház forog
a Nap-lángú Lámpa körül, mely az
Éjben a Mester kezében lobog.

LXIX.
Gyönge Bábok vagyunk, s Ő tologat
ide-oda az óriási Sakk
Éj- s Nap-Kockáin: megtámad, kiüt
s a Dobozba egyenkint visszarak.

...

Szabó Lőrinc fordítása

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

szilajcsiko
arkad
szozat
hunhirlogo
szekelypajzs
kurultajbanner_125_125px
gyepugif_3
csikiszekelymuzeum
lakiteleknepfoiskola