Betűméret
Érdekességek Népek – helyek – országok Ősi viseletünk, a szűr

Ősi viseletünk, a szűr

szur1Keleten már az ősi időkben, divatban volt egy földig érő, vállra vetett, köpönyegszerű viselet. Első ismert ábrázolása a mezopotámiai Ur városában kiásott, 5000 éves mozaik-zászlón látható.
A szűrviselet különböző időkben és országokban való elnevezéseiből több megtalálható nyelvünkben. Elsőként a görög történész és filozófus Xenophon (c. Kr. e. 430) írja Anabasis című művében, hogy a médek jellegzetes viseletét kandys-nak (kandüsz) hívják, melyet a mellen pántok fognak össze. A kandys szóban ráismerünk köntös szavunkra. Azt is megtudjuk tőle, hogy a médek egyéb ruházata egy övvel összetartott, hosszú ujjú ing és szűk nadrág...

 

Presented at the Twentieth Annual Conference of the Hungarian Studies Association of Canada at the Congress of the Social Sciences and Humanities,
University of Manitoba, Winnipeg, May 29-30, 2004.


ŐSI VISELETÜNK, A SZŰR
 

„Nincs Simonnak siratója, ..
Cifra szűre koporsója,
Bikkfalevél takarója. "
(Hont-megyei népdal)

Történelmi háttér - Keleten már az ősi időkben, divatban volt egy földig érő, vállra vetett, köpönyegszerű viselet. Első ismert ábrázolása a mezopotámiai Ur városában kiásott, 5000 éves mozaik-zászlón látható.
A szűrviselet különböző időkben és országokban való elnevezéseiből több megtalálható nyelvünkben. Elsőként a görög történész és filozófus Xenophon (c. Kr. e. 430) írja Anabasis című művében, hogy a médek jellegzetes viseletét kandys-nak (kandüsz) hívják, melyet a mellen pántok fognak össze. A kandys szóban ráismerünk köntös szavunkra. Azt is megtudjuk tőle, hogy a médek egyéb ruházata egy övvel összetartott, hosszú ujjú ing és szűk nadrág. Később Herodotos említi Historia című művében, hogy a perzsák „...átvették a médek viseletét, mivel a magukénál jobbnak tartották.” Az ebből a korból származó perzsa ábrázolásokon királyaikat, előkelőségeiket és a mágusokat szintén ebben a jellegzetesen méd öltözékben jelentetik meg. E viselet a szkítáknál is ismert volt. Utalás erre a Kr. e. 400-ból való, a Pazyryk-i (Dél-Altaj régió) jégbe fagyott szkíta királysírok egyikében talált köpönyegszerű, sötétszürke csikóbőrből készült öltözéknek egyik épségben megmaradt ujja, amelyen arannyal díszített bőr-rátétek vannak. Az ujj végét bevarrták, mely arra enged következtetni, hogy az öltözéket vállra vetve viselték. Az avaroknak hosszú, kerek galléros gunia - gúnya - volt a viseletük. A X. századi arab utazó, Isztakhri (al Istahri) azt írja, hogy a kazárok a perzsáktól átvett qaba-ban – kabátban, vagy gubában járnak. Macedóniában kapot alakban tűnik fel. Általában, egy szűrhöz hasonló viselet elterjedt egész Elő-, Kis- és Közép-Ázsiában, India egyes részein, az urál-altaji sztyeppéken, úgyszintén Kínában és Japánban. Iránban, a török dialektust beszélő Kashgai-i nomád nép, hasonlóképpen a belső-ázsiai jogurok a mai napig ilyet hordanak. Nyugat-Anatólia több városában foglalkoznak nemezkészítéssel, mint pl. Konyában. A török nemezkészítők, a keçecik elsősorban pásztor-kepeneget és izzasztót, vagyis nyereg alá való takarót készítenek. A pásztorok merev kepenege - köpönyege - fehér és dísztelen, jól bírja a nomád körülményeket, ellenáll esőnek, szélnek, hidegnek, akárcsak pásztoraink subája vagy szűre. A szűrviselet változatai ismeretesek még Romániában, a volt Jugoszláv államokban, és általában az egész Balkánon. Magyarországtól nyugatra azonban ez a viselet ismeretlen.
Több mint valószínű, hogy eredetileg a szűrt az ősmagyarság minden rétege viselte, a földművestől a fejedelemig. Majd a honfoglalást követően, viseletét az uralkodó osztályban lassan felváltja a nyugatias öltözék. A köznép számára azonban, melynek életformája alapjában véve nem változott, nélkülözhetetlen ruhadarab maradt. A XIX. században a szűr még fontos kelléke volt a háztűznézőben járó legénynek, melyet leánykéréskor „véletlenségből” hátrahagyott. Ha a lánynak nem kellett a legény, akkor „kitette a szűrét”.
Szűr szavunk vagy a szürke szó származéka, mivel hogy eredetileg ilyen színű posztóból vagy nemezből készült; vagy pedig a sűrű szó változata, mivel a nemezt, posztót „sűrítették”. Sző, szőr szavak is ide tartozhatnak, mivel a szőttest juh-szőrből szövik. Nagyon valószínű tehát, hogy mind közös szógyökből ered.
A szűr szónak első magyar nyelvű lejegyzését az 1395-ből való Besztercei szószedetben zyr alakban találjuk. Egy 1524-ből való írásban említés esik a thewrlew zewr-ről (törlő szőr, vagy szűr), mellyel a lovakat tisztították. Az 1526-1641 között íródott Kazinczy Kódex-ben pedig a következő közlés olvasható: Draga ruhait rola le hanyuan zyrben oetoezek (Drága ruháit róla lehányván szűrben őtözék).
Írásokban köpönyeg és csuha szavaink 1494 óta ismeretesek; szűr-köpönyeg és szűr-csuha kifejezések pedig először 1598-ban fordulnak elő. Nyelvészeink szerint a köpönyeg és csuha szavak az ottomán-török kepenek és cuha szavakra vezethetők vissza, melyek a hódoltság idején kerültek nyelvünkbe. Azonban olyan nézet is felvetődött, hogy talán a magyarból kerültek a törökbe.
Régen a szűr-posztót, melyet aba-posztónak is hívtak, a parasztok maguk szőtték. És mivel népszerűsége miatt kezdettől fogva nagy mennyiségben állították elő, már a középkorban köztiszteletben álló iparág volt. A XIV. századtól kezdve a szövő mesterek szövő-, szűrtakács- és csapó-céhekbe tömörültek. Az első ilyen céhek Erdélyben, Nagyszebenben, Nagyváradon, az Alföldön pedig Debrecenben és Gyulán alakultak. A Dunántúlon előbb Buda, majd Veszprém lett a szűr-posztó gyártás központja.
Debrecenben a XVII. században divatba jött a gallér nélküli guba, vagy gubaszűr. Ez abban különbözött a szűrtől, hogy sötétebb színű, gyapjas - vagyis gubancos-felületű posztóból készült, melyet olcsóbb volt előállítani. Ugyanis a török megszállás alatt az Alföld juh állománya vészesen megcsappant, a szűr-posztót drága pénzen Erdélyből kellett behozni, ahol az ipar legnagyobbrészt a brassói szászok kezében volt. Ezek közül később többen áttelepültek Debrecenbe a híres Nagyvásár miatt.
A posztó előállítása - A szűr-posztót eredetileg a hosszú szőrű perzsa juh durva gyapjából szőtték. Később áttértek a merinó juh tenyésztéséhez, mely a finomabb karazsia gyapjút adta. A kész szőttest előbb két óra hosszán át hideg vízben hagyták állni; ezután két napig forró fürdőben áztatták; majd egy napra újra hideg vízbe tették. Ezután keskeny, lapos, keményfából készült vázra erősítették. Legalább három ilyen faváz feküdt egymás mellett, amelyekre hat napig folyamatosan eresztették a vizet, miközben a csapók addig „csapták”, amíg teljesen tömör anyagot nem kaptak (Debrecenben ma is van egy Csapó utca). Utána kivették a vízből, és a kallók kalimfákkal (innen „kalimpál” szavunk) addig „kallózták”, amíg ki nem verték belőle a vizet. Ezután kiterítették a napra száradni. Ezzel az eljárással kapták a gyönyörű fehér szűr-posztót, melyből a híres debreceni cifraszűr is készült. Később, mind a csapók mind a kallók munkáját gépesített, hidraulikus fakalapácsok váltották fel. (A nemez hasonlóképpen készült, csak jóval vastagabb volt.)
A szűr szabása - A szűr szabása az egész országban egyforma volt. A hagyományos szűr nyolc vagy kilenc darabból állt. Eleje és háta egy-egy hosszból készült. Az eleje középen nyitva volt, a két széle elől végig kihajtódott, melyeken végig hímzés, vagy rátétes díszítés volt. A hátrészhez lett erősítve a gallér, melyen szintén díszítés volt. Két alsó sarkának pedig kis korong volt a dísze. Egyes vidékeken a gallér egyúttal csuklya gyanánt is szolgált, melyet, ha a fejre húztak, a szűr kihajtott szélei középen összecsukódtak, teljes védelmet nyújtva eső és hideg ellen. A földig érő szűrnek hátul volt egy betétje, hogy megkönnyítse a járást.
A szűr eleje és háta pontosan megegyezett a szűr-posztó szélességével, vagyis 60-63 cm volt. Mivel ez keskenynek bizonyult, a két oldalába elől-hátul, az ujj alatt, beletoldottak egy-egy két részből álló darabot. Az alsó részt aszaj-nak hívták, a felső rész neve pálha volt. Előbb a pálhát és az aszajt kihímezték, és csak azután állították össze. A kettőt korábban egy vóc nevű varrás tartotta össze, majd egy csipkének nevezett színes posztócsík. Debrecenben az aszaj rendszerint két hímzett darabból állt, melyet dupla-aszajos szűrnek hívtak.
A szűrt vállra vetve viselték, melyet a mellen szíjcsat fogott össze. Az ujjak végét rendszerint bevarrták, és a visszahajtott, kihímzett kézelővel együtt, zsebnek használták. A pásztorok, juhászok ebben tartották a dohányt, pipát, gyújtót, és egyéb kellékeket. A XIX. században a falusi bírók még abban vitték a falu adóját a megyeházára. (A bevarrt ujjvég, amint láttuk, már a szkítáknál is szokásban volt!)
A leghosszabb szűröket a Nagyalföldön és a Felvidék déli részén hordták. A palócoké már rövidebb volt. A Dunántúlon a Somogy-megyeiek és a bakonyi kanászok szűre nagyon rövid volt, sokszor még térdig sem ért. A legrövidebb szűröket Pécs környékén, Biharban és a Szilágyságban lehetett látni. A rövid szűrviselettel talán az erdős, dombos vidékhez igazodtak, ahol a hosszabb szűr könnyen beleakadhatott ágba, bozótba.
A gazdagon díszített szűr-gallér nagysága vidékekként változott. A Nagykunságban általában keskeny volt, a szűr-posztó szélességének és hosszúságának a fele (30-31 cm x 50-55 cm). A Hajdúságban és Biharban hosszabb volt és négyszögletes (50 x 50 cm). A Felvidéken és a Dunántúlon szintén a nagy gallérok divatoztak, a legnagyobbakat a Bakonyban és Somogyban lehetett látni, ahol sokszor olyan hosszú volt, mint a szűr.
Volt a szűrnek egy nyakas-szűr változata, melyen a gallér körben felállt, mint a nemesek atilla-mentéjén. Ez főleg Erdélyben volt népszerű. A 19. században divatozott a színes virágokkal gazdagon hímzett, juhbőrből készült ujjatlan, gallérszerű suba, guba, gubaszűr és ködmön. A suba birkabőrből készített, bokáig érő, hosszú, ujjatlan ruhadarab volt. A subán a birkabőr szőrével befelé volt fordítva, kívül sima, színe régen sárga, később fehér. Gallérja rendszerint a fekete bárány egész bőre. A gubától attól tért el, hogy amaz szőrével volt kifordítva és nem is volt olyan hosszú. Az alföldi asszonyok által viselt suba csak térdig ért és barnára volt festve. A XX. században már inkább csak az Alföldön volt viseletes.  A gubát a fürtös szőrű racka juh bőréből készítették. Gyakori volt rajta a fekete vagy fehér prémszegés, a férfiaknál az álló nyak, nőknél a fekvő. A gallérnélküli gubaszűr szűrposztóból készült, elöl gombolható volt. A XIX. században főleg a Dunántúlon viselték. Mintáik hasonlóak voltak a matyóföldiekéhez. Később a hímzést felváltotta a rátétes díszítés. Az 1867-es kiegyezést követően, amikor a nemzeti érzés újból fellángolt és a magyar népi viseletek népszerűvé váltak, divatba jött az úgynevezett szűr-kabát a köznemesi és főnemesi osztályok körében. Ezeket azonban nem szűr-mesterek, hanem „magyar szabók” varrták finomabb, vékonyabb posztóból (a „német szabó” a divatos nyugatias öltözékeket varrta). Eltérően a szűrtől és a subától, a ködmön egy ujjas kabát, melyet mindkét nem viselt. Tudjuk, hogy a debreceni ködmönöket már a 16. században gazdagon díszítették. A XVII. század végére már számtalan tiltó rendelkezést bocsátottak ki az „esztelenül díszesen kivarrt” ködmönök ellen. A mente kék posztóból készült és rókaprém szegélyezte. A palóc leányoknak ez volt a legértékesebb hozományuk, amit csak asszony korukban viselhettek. Ezek a menték barnára voltak festve szerény hímzéssel vagy bőrrátéttel. 
A cifraszűr - A gazdagon díszített cifraszűr csak a késő XVIII-ik, korai XIX-ik században jött divatba - de már a korábbi szűröket is díszítették. Bizonyíték erre Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1627-ből való elszámolása, melyen fel van tüntetve egy „...fehér szűr-posztóból készült nagy kabát, gyapjúszövettel díszített gallérral.”
A cifraszűr viselete valószínűleg Veszprémből ered; Debrecenben csak az 1870-es években tűnt fel. Díszítésük alapján vidékekre osztódtak: bakonyi, somogyi, veszprémi, bihari, debreceni, erdélyi és felföldi. Az első cifraszűr ábrázolás Bikessy Józseftől való 1816-ból. A híres dunántúli betyárokat, Milfajt Ferit és Sobri Jóskát is megörökítették jellegzetes dunántúli cifraszűrben. És mivel a cifraszűr a betyárok kedvelt viseletévé vált, osztrák elnyomással dacolva, viselete egyre jobban elterjedt, mint a magyar hazafiasság egyik megnyilvánulása. Ekkor be akarták tiltani; azonban a tilalom nem járt sok sikerrel. A hatóságok később beérték annyival, hogy a dús hímzéseket, ha tehették, letépték, meghagyva egy keskeny piros szegélyt. Ettől fogva egyes vidékeken a szűröket csak keskeny piros szegéllyel kezdték díszíteni.
Díszítőelemek - Ennek története időben és térben messzire nyúlik vissza - bár történészeink, néprajzosaink szeretik úgy beállítani a dolgot, hogy díszítőelemeinket az évszázadok során mindig más kultúrkörből „vettük át” - német, olasz, francia, török, stb. Kétségtelen, hogy sok stíluselem került hozzánk a reneszánsz- és barokk-korból, úgyszintén a török hódoltság idejéből. Az azonban elképzelhetetlen, hogy Kárpát-medencei tartózkodásuk előtt ne rendelkeztünk volna díszítőelemekkel! 
A tulipánt állítólag a törököktől „vettük át”. Ezzel szemben megtaláljuk - többek között - Árpád-kori templomaink kőfaragványain, a XII. századi esztergomi királyi kápolna oroszlános freskóján, korai kódexeinkben, Kun László (1271-1290) dénárján, a Corvinákon. A vörös vad-tulipánt Boldogasszony virágának is hívták. A tulipán őshazája Közép-Ázsia, ahol 125 fajta vad tulipán ismert. Keleten a tulipán-minta feltűnik V. századi bizánci selymeken; de kedvelt virág volt már a 2500 évvel ezelőtti szkíta kultúrkörben is, amelyből a magyarság oly sok mindent megőrzött. Az egyik Kr. e. VII. századi  Zywiye-i (Azerbajdzsán) szkíta királysírban egy arany pecséthengert találtak, amelyen egy ötágú tulipán látható. Ez a legkorábbi ismert ábrázolása a virágnak. A másik ábrázolása pedig egy rátétes nemezszőnyegen látható, amely a Kr. e. V. századi Pazyryk-i szkíta királysírból került elő. A tulipán-motívum megmaradt mindazoknak a népeknek a művészetében, amelyekkel egykor a magyar nép együtt élt a vad tulipán fő elterjedési körén belül, mint pl. az összes türk és iráni népeknél.
Más stíluselemek is fellelhetők honfoglalás kori lószerszámok, tarsolylemezek, ékszerek díszítésein, mint pl. a csillagszerű motívumok, kunkorodó levélformák, a pávaszem, stb.  Az életfa, és a nap-szimbólumot felidéző „rozetta” - forgórózsa - pedig Mezopotámiába vezethető vissza; de általában minden keleti kultúrkörben előfordul.
A szűrt színes pamuttal - később selyemfonállal is -, úgynevezett gobelinöltéssel (angol „satin-stitch”) varrták ki. Ez kizárólag a hímzőmesterek dolga volt, melyet virágozásnak hívtak. Kedvelt virágaik voltak: a rózsa, rózsabimbó és a tulipán; de a nefelejcs, árvácska, szegfű és a gyöngyvirág sem ment ritkaság számba. A virágok köré különböző leveleket hímeztek: legkedveltebb a rozmaringlevél volt. Néha a virágokat úgy ábrázolták, mintha cserépből nőnének ki, mely az ősi életfa-motívumot idézi fel.
A szűrnek különféle hímzés változatai voltak. A Dunántúlon például a csikósok, kanászok, és a polgárság szűrén a szegélydísz piros posztó-rátét volt; a juhászokén fekete, a parasztokén és a községbeliekén pedig zöld. A kék szegélyű szűröket a napszámosok viselték. A csikósoknak is megvolt a maguk szűr-viselete, úgy, mint a bakonyi, somogyi, veszprémi. Ezek társadalmi megkülönböztetésül szolgáltak, ezért megcserélni nem lehetett őket. Innen ered a mondás: „Akinek nem szűre, ne vegye magára!"
A debreceni szűr elején és nyakán rendszerint piros posztó-rátétes díszítés volt; az aszaj és a pálha pedig színes gyapjúfonállal volt kivarrva. A múlt század végén hímzés helyett már inkább a rátét divatozott. Amíg a debreceni szűr fehér volt, addig a környező hajdúsági községek a barna és drapp hímzéses fekete szűrt kedvelték. A Békés- és Csongrád-megyei szűrökön fekete hímzés volt; az erdélyi cifraszűröket pedig gyakran dús, fekete posztó rátéttel díszítették.
A Nagykunságból származtak a legszínesebben hímzett cifraszűrök. Az Ipoly-menti palócok közt falunként változott a díszítés. Ezt olyan szigorúan betartották, hogy a szűrökről pontosan lehetett tudni, ki melyik faluból való. Hatvanban és Tarán kék-világosbordó-rátétes fekete szűr divatozott. Egerben és Diósgyőrött lehetett a legpompásabb és legdrágább szűröket kapni, ahol az egész szűrt dús hímzés fedte.
Mezőkövesd vidékére, a matyókhoz, csak az 1850-es években ért el a cifraszűr viselet. Először csak keskeny, fekete posztó csíkokkal díszítették. Az 1870-80-as évekre már náluk is gyakorivá vált a dús, színes hímzés. Azonban ahogy divatja hanyatlott, úgy váltak egyszerűbbé a díszítések is: először áttértek a tiszta piros, később a tiszta zöld rátétekre és hímzésekre. 1900-tól azután már csak fekete hímzést használtak.
A Felvidéken, észak felé haladva fokozatosan egyszerűbbek a szűrök. A tótok által viselt szűrökön soha nem volt díszítés.
A magyar díszítőképzeletet legjobban a gazdag változatosság jellemzi. Sugárzik belőle a virágok szeretete, a magyar észjárás ötletessége. Viseleteink soha sem voltak tarkák, hanem mindig összeválogatottan ünnepélyes-színesek.
A szűr kétségen kívül Eurázsia egyik alapvető viseletéből alakult ki. Népünk régi keleti kultúrörökségként hozta magával a Kárpát-medencébe, ahol jellegzetes díszítőelemeivel a művészet magas fokára emelte. Sajnos az első világháborút követően viselete rohamosan csökkent. Napjainkban már csak múzeumokban, vagy turista-attrakciókon látható. Azonban, hogy a szűr-viselet vidéken a XX. századig fennmaradt, azt kizárólag pásztorainknak, csikósainknak köszönhetjük, kiknek ősidők óta nélkülözhetetlen öltözéke volt: használhatták sátorfedőnek, ágynak, takarónak - és végül szemfedőnek, koporsónak.  

Kossuth Éva


__________________

Forrásmunkák

Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. I. köt. (Miskolci Bölcsészeti Egyesület, 1999)
Fél, Hofer & Csilléry: Hungarian Peasant Art. (Corvina Press, 1969)
Gaborján Alice: Magyar népviseletek. (Corvina Kiadó, Budapest, 1969)
Gervers-Molnár, Veronika: The Hungarian Szűr - An Archaic Mantle of Eurasian Origin. (University of Toronto
Press, 1973)
Kiszely István:„Népművészetünk egyik alapeleme, a tulipán” In: A magyarság őstörténete - Mit adott a magyarság
a világnak. II: 574-592. (Püski, Budapest, 1996).

szilajcsiko
arkad
szozat
hunhirlogo
szekelypajzs
kurultajbanner_125_125px
gyepugif_3
csikiszekelymuzeum
lakiteleknepfoiskola